Szentendre különleges város.Gyönyörű a természeti környezete a Dunával és Pilis-hegység délkeleti szélének dombsoraival, varázslatos hangulatú a műemléki belváros szűk, kanyargós, gyakran lejtős utcáival, bennük számtalan templommal és ódon házakkal, melyekben múzeumok, galériák, vendéglők, kicsi boltok hívogatják az embereket.
Nem véletlenül nevezték el Szentendrét „ékszerdoboz”-nak, a városban járkálva lépten-nyomon úgy fedezhetjük fel a szépségeket, mintha egy míves ládikában kutatva egymás után találnánk meg a drágaköveket. Ez az oka annak, hogy városunk önmagában is, de különösen a Dunakanyart felfedező turisták számára kihagyhatatlan megállóhely. A belvárosi múzeumokban minden évben annyi vendéget fogadnak, mint Szentendre lakosságának kétszerese, a Skanzenben pedig ugyanennek a számnak a négyszerese is megfordul évente!
Ráadásul Szentendrén szinte mindig történik valami: januártól decemberig egymást követik az ünnepek és fesztiválok, kiállítások, koncertek, színházi előadások, kirakodóvásárok, olyan sűrűséggel, hogy néha választani sem lehet közülük.
Szentendre település honlapja: http://www.szentendre.hu
Kérem töltse ki az adatokat